Intelligens halálosztó

2010. 05. 12.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
A megszokottól kissé elrugaszkodva hadiipari technikáról adunk hírt oldalunk hasábjain, ugyanis az amerikai hadsereg hős katonái új fegyverrel gazdagodtak. Az XM-25 „Tömpuszfegy” a javából.

A fejlesztésre azért volt szükség, mert szegény szoldzsöröknek mindig oda kellett menni, ha valakiben kárt akartak tenni a harcmezőn, és ez nem bizonyult igazán életbiztosításnak. Éppen ezért 2005-ben úgy döntött a „gávörment”, hogy kell egy olyan kézi harci eszköz, amivel nem kell közelről harcolni és a sebzése is jóval nagyobb, mint az eddig használt gránátvetőké.

Így született meg az XM-25 névre hallgató, főleg egy 2 colos csővégződésű puskára hasonlító eszköz, mellyel szó szerint halál biztos a célzás, hiszen a robbanó töltetet lézervezérlés juttatja célba, így a pontossági ráta 700 méteren is centikben mérhető. A fejlesztők szerint sosem volt még olyan kézifegyver, amivel ilyen pontosan és messzire juttatható a „halál madara”, ráadásul olyan hatékonysággal, mintha tüzérségi támogatás, vagy egy helikopterről indított Hellfire rakéta rakéta lenne. A fegyver egyébként 6,5 kilós és a 2011-es próbaüzem után, 2012-ben vetik majd be először Afganisztánban, ahol a 10th Mountain Division katonái kapják mellékfegyverként a jól bevált M4 karabély mellé.

Saját véleményként jómagam annyit tennék már csak hozzá, hogy egy sakkasztal, ahol háború nélkül el lehetne dönteni a vitás ügyeket, olcsóbb lenne, mint ezeknek a csodafegyvereknek a fejlesztgetése, tömeggyártása.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top