A magyar metálkörökben népszerű Wendigo onnan lehet ismerős az átlag számára, hogy tavalyelőtt csak pár SMS-en múlott, hogy Rúzsa Magdi helyett ők nyerjék meg a Fonogram díjat, és ezzel együtt ők képviseljék Magyarországot az Eurovíziós dalfesztiválon. Nemrégiben jelent meg a banda második, Audio Leash című albuma, amiből máris legalább ötezer darab "fogyott" el a weboldal statisztikái alapján, de a valós szám ennek a többszöröse is lehet. Az albumot ugyanis a a Wendigo saját webszájtjáról is le lehet tölteni (itt áll 5000 fölött a számláló), de az együttes azt is engedélyezte, sőt, javasolta, hogy torrent oldalakra is felkerüljön a teljes anyag, még a CD-minőségű, lossless változat is. Információink szerint ez az első teljes hazai album, aminek legálisan, a közvetlen letöltés mellett az "ellenség fegyverével", torrenten szervezték meg a terjesztését. (Kommentben lehet osztani, ha nem jól tudnám :))
A zeneipar évek óta egyre nagyobb slamasztikában van az ingyenes fájlmegosztók miatt, igazán jól működő modell pedig eddig még nem született, amivel a felhasználók és az alkotók is elégedettek lennének, a forgalmazókról pedig már nem is beszélve. Többen keresgélik az utat, a leghíresebb külföldi példák a Radiohead és a Nine Inch Nails, akik ingyenesen letölthetővé tették a legújabb zenéiket. ##165874##Az tulajdonképpen jó, ha a közönség ingyen (és legálisan!) jut minőségi zenéhez, de végső soron ez sem működik, hiszen így meg a zenekar nem kapja meg a pénzt, amiből új zenéket gyárthat. A Wendigo is szünetelteti a működését, pedig kár értük. Bárki meghallgathatja ingyen (és legálisan!) milyen jó kis intelligens zúzda lett az Audio Leash.