A hivatalos nyitást követően elcsendesedni látszik a Google+, ami persze a sajtóban annál nagyobb visszhanggal jár. Egymást érték az utóbbi napokban a szolgáltatás bukását jövendölő cikkek, kevés az aktív felhasználó, csökken a forgalom és a Google közismertebb vezetőit is kritizálják, amiért nem használják a szolgáltatást.
A Google+ indulásakor az egyik alapelv az volt, hogy kizárólag valós személyekként regisztrálhatunk, saját név alatt. Ezzel sokan egyetértettek, ugyanakkor nem elhanyagolható azok tábora sem, akik szerettek volna Darth Vader, Kiszel Tünde, vagy épp Piros Vízibicikli név alatt profilt létrehozni. Az ilyen adatlapokat eddig törölte a Google, de most fordul a kocka.
Egy San Francisco-i konferencián a Google képviseletében Vic Gundotra beszélt arról, hogy ezentúl a különféle álnevekkel is regisztrálhatnak majd a szolgáltatásba a felhasználók. mint elmondta, a Google+ elsősorban a valódi név alatt épülő közösség kialakítását tűzte ki céljául, de elfogadják (vélhetően a folyamatosnak mondható hőbörgés miatt), hogy egyeseknek igenis lehet jó okuk arra, hogy ne saját nevükön regisztráljanak. Így a jövőben az ilyen profilokat nem fogják törölni.