A lövöldözős játékok világában nem sűrűn találkozunk látványos szimulátorokkal, ami talán érthető is. Elvégre egy autóverseny hangulatát, a pályát, a gyors kanyarokat relatíve könnyű egész élethűen szimulálni, míg például egy random CoD epizódban banzájozva ránk rontó japán katonák esetében ez kevésbé megoldható. Ennek ellenére természetesen adottak már a lehetőségek FPS szimulátorok készítésére is, amint azt a továbbiakban szemléltetni is fogjuk.
A brit Channel 5 tévéadó műsorán látható, technológiai érdekességekre és újdonságokra fókuszáló The Gadget Show következő adásában egy igazán impozáns fps szimulátort mutatnak majd be, amivel a rövidesen megjelenő Battlefield 3-at fogják tesztelni. A trailer alapján a rendszer áll egy jókora kivetítőből, és különféle érzékelők egész hadából.
Az infravörös mozgásérzékelős kamerák, illetve a fegyveren elhelyezett szenzor jóvoltából tudunk célozni, irányt váltani, a futószalag-szerű padló jóvoltából helyben mozogva is haladunk előre, az elmaradhatatlan rommá hekkelt Kinect érzékelők jóvoltából pedig működik a guggolás-fekvés-ugrás.
Az igazi durranás viszont még csak nem is ez, hanem az a tény, hogy a gémerre játék közben 12 paintball puska mered - igen, ha a játékban a rosszfiúk eltalálnak, akkor a valóságban is kapunk egy festékgolyót az ülepünkbe. A rendszer az Engadget infói szerint cirka 680.000 dollárt kóstál, szóval senki ne kezdjen még otthoni felhasználáson merengeni, a műsort viszont minden szívből ajánljuk minden fps rajongónak.
Fotógaléria az előkészületekről itt, alant pedig a műsor trailerében csodálható meg működés közben a szimulátor.