No, jól van, megnyugodtam

2010. 04. 12.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Már féltem, hogy az iCade játékgép imitátor kiegészítő után nem jön ki egyhamar olyan iPad „hozzávaló”, amivel hót más eszközzé varázsolható a kis lapgép. De nyugi, kijött, itt van, figyeld.

Először is meg kell jegyeznem, hogy teljes mértékben elhatárolódom a gyártó termékétől, hiszen ki az a… öööö… aki vesz egy iPadot és utána notebookot szeretne faragni belőle. Vicces, de pontosan erről van szó, ha kiejtjük a szánkon, hogy „LapDock”. A kis ketyere ugyanis nem másra való, mint a fent említett „varázslatra”, amit viszont minden bizonnyal jól végez.

A LapDock tulajdonképpen egy üres notebook gépháznak tűnő tárgy, mely rendelkezik wireless billentyűzettel és egy kihajtható kerettel, melybe magát az iPadot ültethetjük. A klaviatúra Bluetooth kapcsolaton keresztül kommunikál a beléje táplált tablettel, amit szintén nem értek, hiszen simán megoldhatták volna egy csatlakozóval is, ami az akkuhasználatnak is jót tett volna. De ez csak az én véleményem, ettől még persze jó kis holmi lehet. Az már más kérdés, hogy mekkora lehet, vagy lesz rá a kereslet.

Ami viszont valóban hiányérzetet keltett bennem a kis eszközt nézegetvén, hogy egyáltalán nincs rajta USB kivezetés, vagyis, ha beültetjük iPadunkat a kis készülékbe, felejtős a zsinóros kapcsolat. Ez nekem szívfájdalom, ahogy az árfekvés meg jelelölésének hiánya, ugyanis sajnos a gyártó, vagy forgalmazó weboldala nem közöl árat, csak egy e-mail cím leledzik, amit az „I Want One!” linkre kattintva érhettek el, rendelés, vagy csak árajánlat kérés ürügyén.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top