Az Olympus E-330 volt 2006-ban a világ első olyan fotógépe, amivel tényleg azt láttad az LCD kijelzőn, amit a valóságban (Live View). Addig, ha tényleg tudni akartad mit fogsz fotózni, bizony az optikai keresőbe kellett hunyorogni, akkor is, ha ezért a sárban kellett fetrengened egy jó természetfotó kedvéért.
Az E-330 kényelmesebbé tette a fotózást és most olcsóbbá a ráksejtek feltérképezését. A Texas-i és a Rice egyetem közös kutatásában a kamera valósidejű képét használják, ahhoz hogy megállapítsák egy sejtről annak rosszindulatú mivoltát.
Az üvegszál végére egy mikro endoszkópot pakoltak, majd az üvegszálon érkező képet az endoszkóppal felnagyítva az Olympus lencséjébe vezetik. Egy speciális reagens anyag segítségével festik meg a szövetminta sejtjeit, kijelzőn pedig jól láthatóvá válnak a rosszindulatú sejtek.
Ezzel jelentősen csökkenthető a költsége egy ilyen vizsgálatnak, hiszen egy ilyen gép újkorában 1100 dollár volt, most pedig gyakorlatilag fillérekbe kerül, pláne egy dedikált orvosi eszközhöz képest. Ez a technológia ráadásul nem csak szövetmintákon, hanem élő pácienseken is működik!