Microsoft Kin - szósöl netvörk

2010. 05. 03.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
A Facebook jött, látott és tarolt. Mindenhol ott vannak. Ha akarod, ha nem akarod, valahol úgyis felbukkannak, legyen az a böngésződ eszköztára vagy a kedvenc portálod. Viszont, hogy már egy komplett telefon erre épüljön?

Konkrétan most nem a közösségi oldalakról lesz szó, hanem a Microsoft új… hát őőő telefonjáról, ami nagyban kötődik ezekhez a szájtokhoz. Pár héttel ezelőtt került, illetve kerültek bemutatásra a Microsoft üdvöskéi, ugyanis rögtön két félét készítetett a cégóriás a Sharp-pal (egyik szebb mint a másik), a Kin One-t és a Kin Two-t (nagyon ötletes…). Igazából ez a már túlságosan is lekerekített kialakítás inkább hasonlít egy tamagochihoz mint egy telefonhoz, de a Microsoft célja nem is az volt, hogy a piacon félrelökjék az iPhone-t és az okos telefonok hadát. Ennél sokkal egyszerűbb megoldással éltek és itt jön képbe a Facebook és társai.

A „csúnyábbik” a Kin One egy négyzet alakú „telefon”, mely érintés érzékeny kijelzőt (320x240) és QWERTY billentyűzetet kapott. Igényes képek készítésére egy 5 megapixeles kamera áll rendelkezésünkre, így bármilyen élethelyzetben készíthetünk jó minőségű fotót és néhány pillanat múlva már a közösségi oldalakon is elérhetővé tehetjük. Emellett még 4GB memóriával is felszerelték, bővíthetőség nem támogatott.

Na de nézzük a Kin Two-t ami már egy fokkal szebben néz ki és jóval többet is tud mint a kistesó. Kijelzője szintén érintés érzékeny (480x320), de itt már rögtön egy 8 megapixeles kamerát találunk, mellyel 720p felbontású HD videókat is készíthetünk. A memóriával sem spóroltak, 8GB már jó néhány videó tárolására elegendő.

Mindkét telefon a Windows Phone OS for Kin verzióval fog működni, ami valószínűleg annyit takar, hogy át lesz szósöl netwörkösítve, tehát kielégíti a közösségi szájtok minden igényét. Árról nem szól a fáma, de a megjelenése októberre tehető Európában, a Vodafone színeiben.



Szerző

tech.hu



Scroll to Top