Levelezési koncepció

2010. 04. 07.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Két figyelemreméltó formatervező egy igencsak érdekes koncepcióval állt elő, már ami a fizikai levelezést (nem e-mail) illeti, méghozzá a GMail és Google Maps nyújtotta lehetőségeket kiaknázva.

Rahul Mahtani és hű barátja Yofred Moik azt találta ki, hogy a két Google szolgáltatást összekapcsolva egy új levelezési trendet indít, még ha egyelőre csak koncepció képében is (remélem meg is valósul). Az ötletük egyszerű, ugyanis a GMail-en belül megírt levelet nem elektronikus formában küldenénk, hanem egy még nem létező gomb segítségével az irományt kinyomtathatnánk, melyen az írás belülre kerülne, a külseje pedig egy térképes borítékká válna. A feladót és a címzettet automatikusan a borítékra nyomtatná a program, pont úgy, ahogy a címkeresésénél láthatjuk a keresőóriás térképes szolgáltatásában.

A koncepció kiagyalói úgy nyilatkoztak, hogy bár gyors információ cserében verhetetlen az elektronikus levelezés lehetősége, de a fizikai üzenetküldés jóval személyesebb és emberibb dolog. Részben megértem őket, jómagam is így vagyok ezzel, ám a 21. században mások a trendek és az elvárások, ennek megfelelően változott át a levelezés is elektronikusra (szegény posta). Mindenestre jó ötletnek tartom a két tervező ötletét, és ha kézzel fogható dolog nem is lesz belőle, egy érdekes hírrel lettetek gazdagabbak. Legalábbis ezt remélem :o)



Szerző

tech.hu



Scroll to Top